A Varázslat Bábcsoport bemutatkozása a „TehetségPalettán” - LMA Nyírbátor

2025. június 13-án, pénteken igazán szerencsésnek mondhatta magát az Élménysuli bábcsoportja, ugyanis a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ színpadán varázsolta el a zsűrit, a kedves közönséget, valamint a program összes résztvevőjét. A csoport a TehetségPaletta Program keretein belül állt fel a színpadra, melynek célja a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségeinek megerősítése és a tehetséges fiatal művészek támogatása.
Bábosaink A mindentlátó királylány című mesével nyűgözték le a nézőket, újra bizonyítva, hogy mekkora érték rejlik bennük. Az előadások után a szakmai zsűri értékelte a munkánkat, és megerősítést kaptunk arra vonatkozólag, hogy nagyon jó úton járunk, élményhez juttatjuk a közönséget, a karakterek igen kidolgozottan kelnek életre, valamint csodás bábokat készítünk. De természetesen nemcsak a bábok megalkotása, hanem a díszletek, a hátterek elkészítése, a mese dramatizálása saját munkánk gyümölcse, amely különös értéket adott az előadásunknak most is. Mindezt fokozta, hogy a zsűri részéről még egy fellépési lehetőséget is kaptunk.
A „TeherségPalettások” névsora:
Birta Gergő
Böszörményi Borbála
Éles Laura
Enyedi Zelina
Fazekas Szimonetta
Mocsár Réka
Nagy Máté Csaba
Pósán Virág
Szilágyi Norbert
Tóth Maja
Villás Tamás
Vislóczki Zalán
Ezúton is köszönöm tanítványaimnak azt az odadó, áldozatos munkát, amelyet -a tanulás mellett- a bábozásra fordítanak hétről hétre!
Kóródiné Tóth Mária a bábcsoport vezetője