Súlyosabb büntetést kaphat a tavalyi érettségit kiszivárogtató nyomdai alkalmazott

eduline.hu

Súlyosabb büntetést kaphat a tavalyi érettségit kiszivárogtató nyomdai alkalmazott

Súlyosabb büntetés kiszabását kéri a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ellen a nyomdai alkalmazott ellen, aki tavaly szivárogtatta ki a történelemérettségi esszétémáit.

Önként vonult karanténba négy pécsi diák a koronavírus miatt

A következő két hetet egy lakásban elzárva tölti az a négy pécsi középiskolás, akik a hétvégén Milánóban jártak

Önként vonult karanténba négy pécsi diák a koronavírus miatt

A következő két hetet egy lakásban elzárva tölti az a négy pécsi középiskolás, akik a hétvégén Milánóban jártak, néhány kilométerre az azóta lezárt övezettől. A felkeresett orvosok szerint mivel tünetmentesek, ezért nincs tennivalójuk, a négy fiatal azonban úgy döntött…

Lovassy László Gimnázium is tiltakozik a NAT ellen: egy év haladékot kérnek

eduline.hu

Lovassy László Gimnázium is tiltakozik a NAT ellen: egy év haladékot kérnek

Újabb gimnázium csatlakozott a NAT ellen tiltakozókhoz: közleményt adott ki a Lovassy László Gimnázium.

Itt a teljes lista: ilyenek voltak a ponthatárok az előző években felvételin

eduline.hu

Itt a teljes lista: ilyenek voltak a ponthatárok az előző években felvételin

Milyen pontokkal lehetett tavaly bekerülni az egyetemekre és főiskolákra? Itt megnézhetitek az előző évek felvételi ponthatárait.

Felvételi 2020: hány pontot kaphattok az OKTV helyezésekért?

eduline.hu

Felvételi 2020: hány pontot kaphattok az OKTV helyezésekért?

Hány többletpontot kaphatnak a 2020-as felvételin azok a jelentkezők, akik helyezést értek el valamelyik tárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, vagyis az OKTV-n? Itt találjátok a részleteket.

Kásler Miklós szerint “csekély” az új NAT ellen tiltakozók száma – “szeptemberre minden elkészül”

eduline.hu

Kásler Miklós szerint “csekély” az új NAT ellen tiltakozók száma – “szeptemberre minden elkészül”

Az emberi erőforrások minisztere szerint “szeptemberre minden elkészül”, és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban.

Rosszul fogadták a karantén hírét az Olaszországból hazaérkező diákok

eduline.hu

Rosszul fogadták a karantén hírét az Olaszországból hazaérkező diákok

Az Olaszországból hazatérő egyik diák szülője értesítette az orvost arról, hogy a diákcsoport vírushordozó lehet. A diákok rosszul fogadták a karantén hírét.

Így készülhettek az emelt érettségire biológiából: itt vannak a szóbeli tételek

eduline.hu

Így készülhettek az emelt érettségire biológiából: itt vannak a szóbeli tételek

Emelten érettségiztek biológiából? Itt találjátok a szóbeli érettségi témaköreit és a mintatételeket.

Kéthetes külföldi nyelvtanfolyamok: drága osztálykirándulás rengeteg kérdéssel?

eduline.hu

Kéthetes külföldi nyelvtanfolyamok: drága osztálykirándulás rengeteg kérdéssel?

Hamarosan megnyílik az online jelentkezési felület a nyári kéthetes angoltanfolyamokhoz. A káosz egyre nagyobb, a megválaszoltalan kérdések száma pedig nem lett kevesebb. Rozgonyi Zoltánnal, a Nyelvtudásért – Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnökév…

Felsőoktatási felvételi:teendők és dátumok a jelentkezési határidő után

Bár a felsőoktatási felvételi jelentkezési határideje február 15-én lejárt, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek további teendőitek a felvételi kapcsán. Összeszedtünk néhány fontos dátumot, hogy mire kell figyelnetek.